Hőszigetelő üvegek

Egy nyílászárónak nagyon fontos tulajdonsága a hőszigetelés. Nyílászáró vásárlásakor mindenképpen érdemes informálódni a hőszigetelő üvegek aktuális fejlődéséről, széles tárházáról.

A jó minőségű hőszigetelt üveg legfőbb jellemzője, hogy a gyártási technológiák fejlődésével kettő vagy három rétegű ablaküveg készül, amely azonban mégis egy építőelemet jelent.

Az elmúlt évtizedben – mint sok más iparágban – az építőiparban is jelentős technológiai fejlődés zajlott le. Építkezéskor, felújításkor a döntéshez nyújtunk egy kis segítséget a következő lényegre törő információkkal. Az életminőséggel szembeni várakozások sok esetben új építőipari anyagok megjelenését hozták magukkal, ezzel együtt a hagyományosnak mondható anyagok körében is megújulás figyelhető meg.

Ennek az úgynevezett hőszigetelő üvegszerkezetnek mérhető fizikai jellemzői vannak. A legfontosabb ilyen jellemző az „U” érték (korábban „K” érték), amely az üvegfelületen vagy az ablakszerkezeten jelentkező hőveszteséget mutatja. Ha ez az adat U érték szerint 1,1 W/m2K (legtöbb esetben Ug=1.0 ként említik), az azt jelenti, hogy jó hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkező üveget választottunk, hiszen a hőveszteség mértéke 10 Kelvin fok benti-kinti hőmérséklet különbség esetén sem haladja meg az 1,2 Wattot négyzetméterenként.

Nyílászáróinkat az alábbi hőszigetelt üvegekkel tudjuk szerelni rendszerenként:

VEKA 76 AD és VEKA 82 MD esetén

Kétrétegű argon gázzal töltött, lágyfém-bevonatos fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek :
  • 4-16-4 Low-E Plusz Argon alumínium távtartóval (Ug=1,1 ill. 1,0 W/m2K )
  • 4-16-4 Low-E Plusz Argon műanyag távtartóval (Ug=0,9 W/m2K )

VEKA 76 AD esetén

  1. Három rétegű, argongázzal töltött, lágyfémbevonatos fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek: 4-12-4-12-4 Low-E Plusz Argon alumínium távtartóval (Ug=0,65 W/m2K).
  2. Három rétegű, kripton gázzal töltött, lágyfémbevonatos fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek: 4-12-4-12-4 Low-E Plusz Argon alumínium távtartóval (Ug =0,35 W/m2K).

VEKA 82 MD esetén

  1. Három rétegű, argongázzal töltött, lágyfémbevonatos fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek: 4-16-4-16-4 Low-E Plusz Argon alumínium távtartóval (Ug=0,65 W/m2K).
  2. Három rétegű, kripton gázzal töltött, lágyfémbevonatos fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek: 4-16-4-16-4 Low-E Plusz Argon alumínium távtartóval (Ug =0,35 W/m2K).

Kétrétegű hőszigetelő szerkezetek:

Technikailag ez úgy érhető el, hogy a lakótér felőli üvegtábla külső oldalát úgynevezett lágyfém-bevonattal (Low-E réteggel) látják el, és a köztes teret argongázzal töltik fel.

Három rétegű hőszigetelő szerkezetek:

Az energiatakarékos épületek létrehozása korunk építészetének talán legnagyobb kihívása. A hőszigetelés terén – a nálunk ma egyre inkább elterjedt – háromrétegű üvegszerkezetek jelentik a csúcstechnológiát. Hőáteresztő tulajdonságuk akár a kétrétegű üvegek felére is csökkenthetők oly módon, hogy az üvegszerkezet első és harmadik üvegtáblája Low-E bevonattal rendelkező üvegből készül. Igény szerint kripton, illetve argongázzal is feltölthetők.

Mivel a nyílászáró legnagyobb felületét általában az üveg teszi ki, a szerkezet teljes hőátbocsátási tényezőjét nagy mértékben befolyásolja az, hogy 2 rétegű vagy 3 rétegű üvegezést alkalmazunk.